Kipróbáltuk és szeretjük: éttermek, kávézók, cukrászdák Tenerifén
Az elmúlt évek során rengeteg éttermet ismertünk meg Tenerifén, nagy részükbe a Magyarországról érkezett vendégeinkkel együtt térünk be, így nyugodt szívvel állíthatom: megfelel a Kelet-Európai ízlés világnak a felhozatal. Bár a sziget gasztronómiája nem feltétlen sorolható a kiemelkedő irányvonalak közé, mégsem kell aggódnia azoknak, akik szeretnének belekóstolni a helyi kulinaritásba: a gofió, a potaje és a garbanzas mellett még számos étellel találkozunk, amit előszeretettel fogyasztanak a helyiek és az ide látogatók. Erről egy külön cikkünk lesz, alább pedig egy lista a szerintünk jó éttermekről.

Guachinche-k
Mielőtt jönnék a listával, egy kis magyarázat a fenti szóra: a Franko korszak idején erősödtek meg ezek az akkor még titkos éttermek, ahol a falu legjobb háziasszonyai főztek. Ezek általában garázsokban és udvarokban található helyek, amik nem is feltétlenül mindig ugyanott voltak: a név szó szerinti fordításban helyi poloska – ami hol itt, hol ott bukkan fel. Ez az étterem típus felel meg leginkább a hazai piros-fehér kockás abroszos éttermeknek. Nagyon szeretünk betérni, de fontos tudni, hogy sok esetben nem túl gyors a kiszolgálás és a húsokat nem sütik annyira omlósra, mint amihez odahaza szokva vagyunk. Cserébe teli van helyiekkel, néha tyúkok szaladgálnak a lábunk között és igazi falusias hangulat jellemzi!
La Basilica, Candelaria
Az örök kedvenc, ahol a vendégeink sosem csalódnak! Nagy ételválaszték teli helyi lakossal, de legyen bekapcsolva a google fordító, mert csak spanyol nyelvű étlap van! GPS pont ide kattintva.
El Cubano, La Orotava
Ez egy titkos hely, turisták szinte alig vannak, helyiek azonban sokszor sorba állnak az asztalokért! Kubai család üzemelteti, nem nagy választékkal, de annál nagyobb szeretettel. Olyan a hangulat, mintha belecsöppentél volna egy családi lakodalomba valami falu széli házikó udvarán. GPS pont ide kattintva.
El Tanganazo, Garachico
Ez is egy családi vállalkozás a belváros szélén. Nagyon kedves kiszolgálás, több nyelvű menü, finom ételek! GPS pont ide kattintva.
Restaurante El Palmar, Palmar
A Teno-hegység északi oldalán a főút mellett van ez a remek kis étterem, ahol hatalmas adagokat szolgálnak fel remek árakon, nagy gondossággal. GPS pont ide kattintva.
Mesón de los Gemelos, Puerto de la Cruz
Növényekkel teli kerthelyiség, nagyon kanárió hangulat és minőségi ételek a város központjában! Sokszor sorba kell állni, de ez mindig a jó helyek jellemzője! GPS pont ide kattintva.
További jó és kipróbált éttermek
Ebben a listában azokat az éttermeket szedtem össze, ahol rendszeresen finomakat eszünk és ár-érték arányban is rendben vannak, a vendégeink pedig szívesen mentek vissza nélkülünk is.
Otelo, Adeje
Nem csak a kilátás, de a csirkecomb is 10/10! Olyannyira, hogy az északi oldal lakosai sokszor csak emiatt a comb miatt jönnek le délre! GPS pont ide kattintva.
La Baranda, El Sauzal
Már maga a kilátás is remek, de ezt tetézi az üvegfalú kilátó és a kiemelkedő minőségű hamburgerek kínálata! GPS pont ide kattintva.
Casa Edu, Puerto de Santiago
Kanárió stílusú étterem, nagyon jó minőségű marha steak-ekkel. GPS pont ide kattintva.
HongKong Restaurant, Playa de las Américas
Az ázsiai ízek kedvelőinek ajánljuk a délutáni all you can eat menüt itt: jó áron sok félét próbálhatunk ki! GPS pont ide kattintva.
Restaurante Saúco, Alcalá
Partmenti étterem, nagyon finom halas és tésztaételekkel, elegáns kiszolgálásban. GPS pont ide kattintva.
El Cordero, Guarguacho
Gyönyörű belső terek, ráadásul a banánföldön, a hatalmas banánfák (ami nem is fák, de erről ebben a videóban) között is elfogyaszthatjuk az ételeinket! Szerintem az a’la carte jó, de hústálat nem itt ajánlom a vendégeinknek. GPS pont ide kattintva.
Hípica Xanadú, Guarguacho
…hanem ide. Mármint a 2-3-4 személyes tálakat! Zsenik benne, nagyon szeretjük, az étterem mellett pedig mini állatkert és lovarda üzemel. GPS pont ide kattintva.
China Town II, Playa de la Arena
A sziget talán legjobb kínai étterme a’ la carte választékkal és szép kilátással az óceánra. GPS pont ide kattintva.
El Tucan, Puerto de a Cruz
Magyaros és európai ízekre specializálódott étterem a Playa Jardín mellett. TikTok videónk róla itt, GPS pont pedig ide kattintva.
Abordo Restaurant, Los Cristianos
A város talán legjobb halas étterme, közvetlenül a strand mellett. Este gyakran sorba kell állni az asztalért, ezért érdemes előre foglalni! GPS pont ide kattintva.
Bombay Babu, Playa de la Arena
Hamisíthatatlan indiai ízek nagyon elegáns környezetben, a strandtól néhány lépésre. GPS pont ide kattintva.
Vagabundo, Golf del Sur
Konyhaművészet magas fokon- ez jellemzi az ételek minőségét. Inkább európai ízek az óceánparti sétányon. GPS pont ide kattintva.
La Concepción 8, La Laguna
Ízig-vérig helyi étterem a történelmi belváros szélén, a templom szomszédságában. Kedves kiszolgálás, jó árak, finom ételek – és sokszor sorbanállás az asztalért. GPS pont ide kattintva.
Columbus Plaza, Puerto de la Cruz
A történelmű jelentőséggel bíró ház aljában napi menük és a’la carte ételek széles választéka van. Sok a turista, de az ízek nagyon jók! GPS pont ide kattintva.
Restaurante La Cabaña, Buenavista del Norte
Ismét egy olyan étterem, ahol szinte csak helyiekkel találkozunk! Jó választék, finom ízek. GPS pont ide kattintva.
Restaurante Playa Casa Africa, Roque las Bodegas
A hely, ahol ráböksz arra a halra, amit enni szeretnél! Közvetlen part menti családi étterem, igazi Anaga-hangulattal! GPS pont ide kattintva.
Kerrito, La Camella
Magyarok által üzemeltetett hamburgeres sokszor meglepő, néha meghökkentő megjelenéssel! TikTok videónk róluk itt (még az előző helyről, de a kínálat maradt), GPS pont pedig ide kattintva.
Patio Canario La Laguna, La Laguna
Autentikus épületben autentikus kanárió ételekkel, a helyi gasztronómia A-tól Z-ig. GPS pont ide kattintva.
Taberna el Cambullón, Santa Cruz de Tenerife
A főváros szerintem legszebb utcájában található ez a helyi és nemzetközi ízeket kínáló étterem. GPS pont ide kattintva.

Cukrászdák
Előre szólok: a helyi desszertek olyan édesek, hogy az már túlmegy a jó ízlés határán! Azonban mégis akad néhány cikrészda, amit szívesen ajánlunk, ha Tenerifén jársz:
Tatería Lilies Garden, Las Galletas
Mintha egy mesében lennénk a nagymami házában! A répatorta mennyei! GPS pont ide kattintva.
Dulcería El Rayo, Las Mercedes
Végeláthatatlan kínálat és biztos cukorsokk – nincs olyan íz a Földön, amit itt ne találnánk meg! GPS pont ide kattintva.
Panadería Relieve, La Orotava
A még elviselhető édesség, nagy választék, közvetlenül az önkormányzat épületével szemben. GPS pont ide kattintva.

Kávézók
A fenti képen látható Barraquitó a sziget speciális kávéja, melyről ebben a TikTok videónkban meséltem részletesebben. Ilyen, vagy csak szimplán jó kávékat az alábbi helyeken szoktunk fogyasztani:
Mirador La Crzu de La Hilda, Masca
A Teno hegység egyik, ha nem a legszebb kilátása van itt, ráadásuk a kávé is finom. Bebizonyítja ez a TikTok videónk. GPS pont ide kattintva.
Serendipia, El Sauzal
Végeláthatatlan óceán, hatalmas mélységek és magasságok és a sziget északi oldalának egyik legbájosabb kilátója, szépen elkészített és finom kévékkal. GPS pont ide kattintva.
Starbucks, La Laguna
Ne kövezz meg, kérlek, abszolút nem a kávé miatt kell ide betérni, mert szerintem egy rettenetesen túlárazott és nem jó minőség, amit a cég képvisel, de ez az épület, amiben megtaláljuk, annyira csodaszép, hogy ha másért nem is, egy körbe tekintésért érdemes betérni! GPS pont ide kattintva.
Mirador Archipenque, Los Gigantes
Lélegzetelállító kilátás a sziklákra és nagyon szépen elkészített barraquito várja itt a látogatókat. GPS pont ide kattintva.
Bízom benne, hogy hasznosnak találod a fenti, koránt sem teljes listát! Bevallom, a felsorolás abszolút szubjektív, mégis azt gondolom, négy éve, amióta a vendégeinkkel látogatjuk a helyek nagy részét, az elismerő visszajelzések miatt nyugodtan adhatom le a voksomat ezekre a helyekre. Nem ígérem, hogy nem fogom bővíteni idővel, azt pedig megköszönöm, ha küldtök nekünk tippeket a Ti kedvenc helyeitekről, hogy kipróbálhassuk, ajánlhassuk azokat is!