A Bűnház

A sziget legkeskenyebb háza és annak sötét múltja

La Matanza de Acentejo valószínűleg nem ezzel akart bekerülni a helyi lapok címlapjára. A sziget legkeskenyebb lakóháza címe már adott volt ennek a szűk, magas, tornyos épületnek, azonban Tenerife egyik máig megoldatlan bűnügye is ide köthető:

Az 1940-es években járunk a sziget északi oldalán található faluban. Egy szép nyári napon Juana Fernández del Castillo-t meggyilkolva találták otthonában, ahol nővérével, Petrával és szolgálójukkal, Mercedes-szel élt együtt. A környék lakosai úgy tartják, a gyerekek közül (volt egy Antonio nevű bátyjuk is) ő volt a legokosabb és legvallásosabb is egyben, ezért ő kezelte a családi örökséget. Ezen a titokzatos estén Petra és Mercedes már korán elment otthonról, így Juana egyedül vacsorázott. Amikor Petra este 9:20-kor hazatért a templomból, a ház emeletén találták meg Juana forró holttestét. 

Tökéletes bűntett lett volna, mert amikor az orvos megvizsgálta, embóliának tűnt, mert vér folyt a szájából, azonban az azóta összesereglett lakóközösségből nem mindenki értett ezzel egyet. Don Jesús Amaro Díaz plébános például rendkívüli bántalmazásra gyanakodott, hiszen a nő testén számos késszúrást vélt felfedezni. Ekkor értesítették a polgárőrséget, akik a két testvért, Antonio-t és Petra-t, valamint Mercedes-t gyanúsították meg elsőként. 1945 október 11-én börtönbe is kerültek a vádlottak, azonban a tárgyaláskor nem tudták felmutatni a gyilkos fegyvert, így végül mindenkit szabadlábra helyeztek. 

Egy valaki azonban tudta, hogy ki a gyilkos: a plébános, aki azt nyilatkozta, hogy „Mint tudod, a szentségi titok megakadályozza, hogy felfedjem a gyónás titkát, így ebben az esetben meglehetősen csekély a közreműködésem. Egész életemben ismertem ezt a családot, és nem hiszem, hogy nézeteltéréseik olyan súlyos okot jelentenének, amely a húguk, Juana életét kiolthatja.”

Néhány évvel később Mercedes már a ház úrnőjeként viselkedett, így ki tudja, akár még ő is lehetett a gyilkos. Azt hiszem, ezt már sosem tudjuk meg, az azonban tagadhatatlan, hogy a ház keskenységével mindig is ki fog tűnni a körülötte található épületek közül.