Dia de la hispanidad
Október 12 – 500 éve a spanyol nyelv ünnepe. Mit is érdemes tudni róla?
Ma van a Spanyol nyelv ünnepe, melynek előzményéért egészen 1492-ig kell visszanyúlnunk, hiszen ezen a napon, közel két hónap hajókázás után – pont a matrózai lázadások kitörése előtt – Kolumbusz Kristóf megpillantotta a horizonton Guanahani szigetet. A genovai születésű tengerész a Spanyol Királyságtól kapott hajójával elért területet a Megváltóról, San Salvadornak nevezte el, így megalapítva a spanyol birodalmat és útjára indította a spanyol nyelvet. Erről emlékezünk meg a Día de la Hispanidad-ról, azaz a Spanyol nyelv ünnepéről ma, október 12-én.
Bár Kolumbusz háromszor is járt az Újvilágban, minden alkalommal azzal a tudatban lépett annak a földjére, hogy Indiában és Kínában van éppen. Csak halála után, Amerigo Vespucci nyomán derült ki, hogy a felfedezett földrész nem más, mint Amerika. Az ünnepnappá nyilvánításra négy évszázadot vártunk, 1892-ben ünnepeltük elsőként – igaz, akkor még Día de la Raza, azaz a korszellemtől nem idegen (spanyol) faj napja névvel illették. Egy idő után aggályossá vált az elnevezés, ezért 1935-ben a madridi Spanyol Királyi Akadémia a spanyol nyelv és az azt beszelők egységének tiszteletére, Día de la Hispanidad, vagyis a “spanyolosság”, a Spanyol Kultúra Napjára változtatta.
Hivatalosan azonban csak 1958-ban lett nemzeti ünnep, melyről Francisco Franco, egykori diktátor döntött, hiszen “emberi mértékkel fogható nagyságú tettet, nagyobb jelentőséggel bíró dátumot nem találunk a világtörténelemben.” A spanyolok fiesztákhoz fűződő szeretetének áldozva végül János Károly király munkaszüneti nappá is nyilvánította a napot 1987-ben. Úgy nyilatkozott akkor, hogy ez a nemzeti ünnep „szimbólumként szolgál Spanyolország történelmének arról az idejéről, amikor a kulturális és politikai sokszínűségünkből egységes államot kovácsoltunk, a Spanyol Királyságokat egy birodalomban egyesítettük, és oly korszak kezdődött, mikor a nyelv és kultúra elterjedése átlépte az európai határokat.”
A covid miatti korlátozásáig a királyi család fogadása a Zarzuela Palotától a Kolumbusz térig hagyománnyá vált a fieszták, kulturális programok és katonai felvonulások szervezése, este pedig díszkivilágítást kapott a madridi Királyi Palota homlokzata, ezzel is tisztelegve annak, hogy fél évezreddel Amerika felfedezése után a világon közel 400 millió embert köt össze a spanyol nyelv ismerete.

